Hírek külső forrásokból
Forrás: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hírei
  • Összeütközött három személygépkocsi augusztus 16-án délután a 63-as főúton Sárszentágota és Felsőkörtvélyes között. Az egyik autó az árokban, a másik az úton keresztbe fordulva állt meg, míg a harmadik az árkon túl egy mezőgazdasági út szélére vágódott. Utóbbi jármű vezetőjét a sárbogárdi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsok közül.
  • A sofőr és utasa is beszorult abba a személygépkocsiba, amely egy másik autóval ütközött augusztus 18-án délelőtt a 81-es főúton, Székesfehérvár határában. A Horgász dűlő kereszteződésénél történt balesetben az egyik autó az árokba vágódott. A jármű vezetőjét és mögötte ülő utasát a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a megyeszékhely hivatásos tűzoltói szabadították ki a roncsok közül.
  • Gyermekével tartózkodott otthon az az édesanya, akit a szén-monoxid-érzékelő sípolása figyelmeztetett a mérgező gáz veszélyére augusztus 19-én egy székesfehérvári társasházban. A lakók a tűzoltóktól kértek segítséget és kimentek a lakásból. A tűzoltók mérései rövid időn belül igazolták a fürdőszobai gázkazán működése közben a szén-monoxid visszaáramlását. A helyszínre a gázszolgáltató szakemberi is megérkeztek.
  • Egy székesfehérvári családi házban riasztott a készülék augusztus 21-én délután. A lakók elzárták a gázkazánt és az épületet átszellőztették. A tűzoltók a kazán elindítása után a gázkészülék fölött folyamatosan emelkedő szén-monoxid-koncentrációt mértek. A helyszínre a gázszolgáltató is megérkezett.
  • Takarmányt szállító kamion hátuljába hajtott egy személygépkocsi augusztus 21-én délelőtt az M1-es autópálya Fejér megyei szakaszán. A Mány térségében történt balesetben az autó vezetője a roncsok közé szorult. A sofőrt a bicskei önkormányzati tűzoltók szabadították ki a járműből, majd mentőhelikopter szállította kórházba. A tartányos kamion vezetője nem sérült meg.
  • Bensőséges ünnepségen adott át miniszteri elismeréseket augusztus huszonkettedikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a szervezet főigazgató-helyettese. Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, általános főigazgató-helyettes a szervezet felső vezetésének jelenlétében miniszteri emléktárgyat adott át Kovács Norbert tűzoltó zászlósnak, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének.
  • Fejér megye tűzoltói két szabadtéri tűznél avatkoztak be augusztus 27-én. Szabadbattyán-Lajostelepen körülbelül nyolcvan négyzetméteren összehordott szemét gyulladt ki. A tüzet a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg. Mezőfalva határában ötven méter hosszan, nyolcvan centiméter magasan elektronikai hulladék égett. A lángokat a dunaújvárosi hivatásos és a mezőfalvai önkéntes tűzoltók légzőkészülékben fojtották el.
  • Paks harminc kilométeres körzetében, valamint Ercsiben, Ráckeresztúron és Dunaújvárosban lesz hallható teljes körű szirénapróba szeptember 2-án, hétfőn.
  • Dunaújvárosi és székesfehérvári hivatásos tűzoltók képviselték Fejér megyét a XII. Országos Tűzoltószakmai és II. Országos Műszaki Mentési Vetélkedőn augusztus 26. és 29. között Karcagon. Az elmúlt négy nap során huszonkilenc csapat összesen több mint százötven tűzoltója mérte össze tudását és erejét. Az országos vetélkedőn a hivatásos beosztott egyéni kategóriában Kovács István tűzoltó őrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója második helyezést ért el. A csapatversenyben a Fejér megyeiek a középmezőnyben végeztek.
  • Menet közben gyulladt ki egy személygépkocsi szeptember 1-jén délben Baracson. A Halász utcában az autó teljes terjedelmében égett. A lángokat a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók fojtották el. Személyi sérülés nem történt.

Oldalak