35. Bicskei Napok

Május 19-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között megnyitjuk a 35. Bicskei Napokat a Művelődési Központban. A 35 nem kerek, nem jubileumi, mégis egy kicsit más, kicsit ünnepi. Ezért és városunk idei jubileumainak alkalmából pályázataink díjátadására is sor kerül.

17 órától ünnepi beszédet mond és a Bicskei Napokat megnyitja Pálffy Károly, Bicske város polgármestere, utána Tessely Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjét hallgathatjuk meg.
Múltról mindenkinek címmel sort kerítünk Az én Bicském című gyermekrajz pályázat és a Bicske, a mi városunk című városismereti kalandjáték eredményhirdetésére, továbbá a Barázdák című fotópályázat díjátadására is.

Az Én Bicském – Gyerekszemmel a város című rajzpályázatot Bicske várossá nyilvánításának 30. évfordulója alkalmából hirdettük meg azzal a céllal, hogy – mint címe is mutatja – gyermekek: óvodások, iskolások szemüvegén keresztül láthassuk városunkat, azon belül is azt, hogy kinek mi a fontos benne, mit szeret vagy mit szeretne.

Bicske, a mi városunk című városismereti kalandjátékunkat 2016. februárjában hirdettük meg iskolásoknak, baráti társaságoknak, családoknak azzal a céllal, hogy játékos ügyességi és szellemi feladványokon keresztül, csapatmunkában dolgozva adjanak számot tudásukról, lakóhelyük ismeretéről. A játékra kilenc csapat jelentkezett, nevezéskor kapták meg az első feladatsort, melyben könyvtári kutatási, térképolvasási és szelfit igénylő feladatokat egyaránt találtak. Két hét állt rendelkezésre a megoldásra, leadáskor vehették át a versenyzők a következő kérdéssort. Az értékelés alapjául pontgyűjtés szolgált, minden helyes válasz egy pontot ért.

Barázdák címmel a Bicskei Művelődési Közalapítvány 2015. júniusában hirdette meg fotópályázatát. Pályázni idős nagyszülőkről, szülőkről vagy barátokról, azok életéről szóló képekkel lehetett, azzal a kikötéssel, hogy a fotón szereplő személy Bicskén éljen. A beküldött képeket Móser Zoltán, Báder Antal, Kósa László, Néma Pálné, Pálffy Károly zsűrizték.

A megnyitó ünnepség és díjátadók után a Bicskei Napok a Székely Mesepódium elődadásával folytatódik.

Farkas Bernadett