Elhunyt Ádám László, az Összefogás Bicskéért Egyesület elnöke

Nagy megrendüléssel tudatjuk, hogy 2021. január 15-én, 76 éves korában meghalt Ádám László, az Összefogás Bicskéért Egyesület köztiszteletben álló elnöke.

 

Ádám László tősgyökeres bicskei családból származott, nagyon sokan ismerték és tisztelték, és ő is mindig szeretettel fordult a bicskeiek felé.  

Az Összefogás Bicskéért Egyesület elnökeként fontos volt számára a közösségi szellem fejlesztése, szeretett városának fejlődése, valamint a helyi hagyományok megóvása és közvetítése a felnövekvő nemzedék számára.

Mind az egyesület, mind pedig egyéni vállalásait nagymértékben a saját értékrendje határozta meg, amely az önzetlenségen alapult.

Tevékenysége során mindig segített a rászorulókon, számos közösségi programba vonta be őket. Évtizedeken keresztül támogatta a Bicskei Napok sikeres megvalósítását, hol az egykori 1. számú Általános Iskola tanáraként, hol a Bicskei Torna Club kézilabda szakosztályának vezetőjeként, végül pedig vállalkozóként.

A nagycsaládban nevelkedő gyermekek számára több mint tíz éven keresztül szervezett megvendégeléssel és kulturális élménnyel is összekötött karácsonyi ünnepséget.

Az ő személyéhez is nagyban köthető Bicskén a német nemzetiségi nevelés és a művészeti oktatás felkarolása, a bicskei sváb bál szervezése, a tradíciók fenntartása, vagy éppen az épített és természetes környezet megóvása.

Aki személyesen is ismerte Ádám Lászlót, az tudta, hogy adott szavában sosem csalódhat, mindig állta azt, amit megígért. A közösség és az emberek iránti szeretete, a munkához való alázata mindenki számára példaértékű volt. Ezen értékeket hagyta örökségül gyermekeire, unokáira.

Mások viszonzás nélküli segítése, a közösség összetartására irányuló tevékenysége, példaértékű életútja, önzetlen, segítőkész tevékenysége elismeréséül 2018-ban „Bicskéért emlékérem” kitüntetést kapott Bicske Város Önkormányzatától.

Ádám Lászlót Bicske Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.