Felhívás - Tűzvédelmi házirend

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS

a háromszintesnél magasabb és tíznél több lakó- és üdülőegységet magában foglaló épületben, épületrészben kidolgozandó házirendről

A háromszintesnél magasabb és tíznél több lakást vagy üdülőt tartalmazó épületek esetében 2016. március 31-ig kellett írásba foglalni az épületek használatával kapcsolatos tűzmegelőzési szabályokat.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (OTSZ) az elérendő minimális biztonsági szintet határozza meg, a tűzvédelmi használati szabályok lényege pedig az adott épületre vonatkozó egyedi, az ott lakóktól és tartózkodóktól elvárt magatartásformák összeírása.

E tűzvédelmi „házirend” nem jelent többlet terhet azon házak esetében, amelyek már az OTSZ hatályba lépése (2015. március 5.) előtt is léteztek, mivel azokra addig is kötelező volt a tűzvédelmi szabályok írásba foglalása. Az OTSZ alapvetően műszaki tartalmú szabályozás, ezért került ki belőle az érintett előírás, így most egy másik BM rendelet alapján kellett a korábbi tűzvédelmi szabályokat újra elővenni. A még át nem adott, vagy csak a jövőben felépítendő lakóházak tekintetében pedig ki kell dolgozni a szabályokat. A tűzvédelmi szabályzat vonatkozásában a BM rendelet egy újdonságot hozott: annak tartalmaznia kell a készítője nevét és elérhetőségét, valamint a készítő aláírását.

Az érintett épületek köre némileg leszűkült; a régi OTSZ-ben a „kétszintesnél magasabb” kifejezés szerepelt, az új szabályozás pedig a „háromszintesnél magasabb és tíznél több lakó- és üdülőegységet magában foglaló épületekre, épületrészekre” vonatkozik.

A tűzvédelmi „házirend” tartalmazza az épületre, épületrészre vonatkozóan a tűzjelzés tartalmi követelményeit, az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait, a tárolásra vonatkozó előírásokat, a nyílt láng használatára és a dohányzásra vonatkozó korlátozásokat, a tüzelő- és fűtőberendezések, továbbá az elektromos berendezések használatának előírásait, a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó szabályokat, a lakók, illetve az ott-tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára vonatkozó előírásokat.

A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet 4/A. § (1) bekezdése alapján a háromszintesnél magasabb és tíznél több lakó- és üdülőegységet magában foglaló épületben az épületre vonatkozó előírásokat tűzvédelmi használati szabályokban kell meghatározni.

A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 19/A § alapján az épületre vonatkozó tűzvédelmi használati szabályok tartalmazzák a jogszabályban meghatározott lakó- és üdülőegységre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, a riasztás, a menekülés lehetséges módozatait, a tűzvédelmi eszközök használatára vonatkozó előírásokat.