Méltó megemlékezés 1956. október 23-a hőseiről
A Szent László Általános Iskola műsora
Bencsik András főszerkesztő
Bálint Istvánné alpolgármester, Polgár Viktor elnök, Pálffy Károly polgármester

A Szent László Általános Iskola 8. osztályos diákjainak színvonalas műsorával kezdődött az ’56-os hősök emlékére rendezett városi ünnepség Bicskén.

Az ünnepi beszédet ezúttal Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője mondta, aki az elmúlt 300 év legnagyobb történelmi eseményeit felelevenítve megállapította, hogy a szabadság és a függetlenség iránti vágy korszaktól függetlenül minden magyar emberben benne van, melyért akár az életét is képes feláldozni. Párhuzamot vonva a jelennel hangsúlyozta, hogy mint eddigi küzdelmeinkben, úgy mostani függetlenségi törekvéseinkben is csak magunkra számíthatunk – de mint mondta, ő hisz a szeretet és az összefogás erejében.

Az ünnepség részeként méltatták a „Kiemelkedő Munkáért” kitüntetésben részesülő Dancsiné Czeiner Editet, a Bicske Városi Óvoda óvodapedagógusát és Virág Józsefet, a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság önkéntes tűzoltóját, akik az október 23-ai ünnepséget megelőzően, munkatársai jelenlétében vették át e kitüntető címet Pálffy Károly polgármestertől és Bálint Istvánné alpolgármestertől.

A városvezetők az ünnepség részeként átadták a „Bicskéért Elismerő Oklevél” kitüntetést is, melyet idén Polgár Viktornak, a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság elnökének ítélt oda a képviselő-testület.

A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően köszöntötték a nyugdíjba vonuló közalkalmazottakat és köztisztviselőket is, majd az Emlékezés Virágánál koszorúzással fejeződött be a hősök tiszteletére rendezett megemlékezés.