Kelemen András

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Fejér megye 7. sz., Bicske központú választókerület

1940. május 17-én született Budapesten. Apai ágon kalotaszegi, anyai ágon székelyudvarhelyi származású. Édesapja, Dr. Kelemen Béla (1903–1972) pénzügyi revizor volt a Pénzügyminisztériumban. Édesanyja, Köpeczi Bocz Mária (1907) francia–latin szakos középiskolai tanár. István öccse (1943) híradás-technikai mérnök, Lívia féltestvére (1952) pszichológus.

1969-ben nősült, felesége Gerecze Éva általános iskolai tanárnő, már nyugdíjas. Három gyermekük – Tas (1969), Kartal (1970), Oguz (1971) – és öt unokájuk van.

Általános és középiskolába Budapesten járt. Két tanévet a II. Rákóczi Ferenc Általános Gimnáziumban végzett el, majd 1956 őszén átiratkozott a Toldy Ferenc Gimnáziumba, s két év múlva ott érettségizett. A következő esztendőben segédmunkásként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál és a budapesti, majd a szegedi szalámigyárban. 1959-ben sikeresen felvételizett a Szegedi Orvostudományi Egyetemre. Hat szemeszter után a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán folytatta tanulmányait, 1966-ban kapta meg dicsérettel (summa cum laude) doktori oklevelét. 1971-ben pszichiáter, 1988-ban pszichoterapeuta szakvizsgát tett.

1966-tól a Róbert Károly Körúti Kórház férfi pszichiátriai osztályán segédorvos. 1969-től az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben alorvos, majd 1973–1980 között a Budapest, VIII. kerületi Tanács Idegbeteg-gondozó Intézetében alorvos, 1974-től főorvos volt. 1976-ban igazságügyi orvosszakértővé nevezték ki. 1980-ban Székesfehérvárra költözött, tíz esztendőn át a Fejér Megyei Központi Kórház és Rendelőintézet (1990 óta Szent György Kórház) pszichiátriai osztályán volt vezető főorvos. Emellett 1982–1990 között megyei pszichiátriai szakfőorvos. 1986-ban a kórházi osztályvezetés mellett megbízták a bodakajtori szocioterápiás intézmény irányításával is. Pszichiátriai konziliáriusként a tordasi szakosított szociális otthonban és a megye börtöneiben – Baracskán, Pálhalmán – végzett gondozást. A fehérvári Harmat Alkoholizmusellenes Klub szaktanácsadója is volt. 1988-ban pszichoterápiás rendelést, majd lelki elsősegély telefonszolgálatot indított Székesfehérváron.

Több szakmai egyesüléshez csatlakozott: a MTESZ Embertani Társaság és a Humánbiológiai Nemzetközi Társaság tagja, a Magyar Pszichiátriai Társaság egyik alapítója, ez utóbbinak 1989–1993 között alelnöke. 1998-tól a Dobos Károly Nyugdíjas Klub (Matonvásár) tagja. Jelenleg az Összefogás Bicskéért Egyesület, 1999-től a Dunától az Óceánig Közhasznú Alapítvány elnöke. 2006 óta a Magyarországért Egyesület alelnöke. 1999-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arany Díszérmet adományozott számára, 2000-ben pedig a Magyar Tűzoltó Szövetség Szent Flórián díszérem arany fokozata elismerését kapta.

Száznál több cikke jelent meg szakfolyóiratokban és népszerűsítő lapokban a humánbiológia, a populációgenetika, az élő népesség embertana, a sámánizmus és a népi gyógyászat, az endogén pszichózisok, a társadalmi beilleszkedési zavarok témaköreiben. A török kultúra iránti vonzalma miatt lefordította Samim Kocagöz A tízezrek visszatérése című regényét, 1986-ban megszervezte a Magyar–Török Baráti Társaság fehérvári tagozatát. 2002-ben jelent meg Mir-Susné-Xum című kötetben a Ki volt Korkut apó? című munkája. A Magyarság néprajzi atlaszához a moldvai csángó magyarság között az akkori ellenséges környezetben végzett gyűjtőmunkát A 2003–2004-ben napvilágot látott „Unió Európával és a magyar nemzettel” című kötetben a „Gazdag ország lehetünk”, s „Az Európai Alkotmányos Szerződés születése” című kötetben a „Modalities and consequences of incorporation” című tanulmánya. Napilapokban és választókerületi újságokban jelentek és jelennek meg publicisztikái.

A rendszerváltozás előtt nézetei miatt többször támadtak konfliktusai, a hatóságok akadályozták tudományos és oktatói ambíciói megvalósítását, meghiúsították külföldi munkavállalását. Álnéven politikai cikkeket publikált külföldön, 1968-ban kitiltották Romániából, a magyar belbiztonság emberei tartották megfigyelés alatt. Mégis résztvevője volt az 1987. évi, A magyarság esélyeiről szóló lakiteleki tanácskozásnak és 1988. szeptemberben Lakitelken jelen volt a Magyar Demokrata Fórum párttá alakulásánál. 1990-ig székesfehérvári elnök, a megyei egyeztető tanács vezetője, az országos választmány tagja. A pártszakadást követő időszakban 1996-tól külügyekért felelős alelnök, 1998-tól elnökségi tag. 2001–2003-ban régiódelegált az országos vezetőségben. Mivel belépett Magyar Kereszténydemokrata Szövetségbe, majd 2004. júniusban csatlakozott a Lezsák Sándor vezette Lakitelek-munkacsoporthoz, egyre inkább szembekerült a pártvezetés politikájával, majd két hónapon belül sor került a politikai szakításra. 2006. május 16-án végleg törölték az MDF tagnyilvántartásából. 2006-tól a Fidesszel szövetségre lépett Nemzeti Fórum Egyesület tagja és Fejér megyei elnöke.

1990. április 8-tól országgyűlési képviselő. Az első többpárti választásokon nem indult egyéni választókerületben, pártja Fejér megyei listájának második helyéről jutott mandátumhoz. Az Országgyűlés májusi alakulásától államtitkári kinevezéséig a szociális, egészségügyi és családvédelmi állandó bizottságban foglalt helyet. 1990. május 24-től 1992. június 19-ig a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkáraként része volt a politikai indíttatású nyugdíjak és nyugdíj-kiegészítések rendszerének eltörlésében, a kórházak új igazgatóválasztásában, a népegészségügyi és tisztiorvosi törvény elfogadtatásában. Kezdeményezőleg részt vett a háziorvosi rendszerről, a gyógyszertárak privatizálásáról, a kórházvezetés átalakításáról, az egészségbiztosítási felügyelet megváltoztatásáról rendelkező jogszabályok alakításában, a tárcaközi Humán Kabinet létrehozásában és annak titkáraként működtetésében. 1992. június 20-tól a kormányváltásig külügyminisztériumi politikai államtitkár. Meggyőződése szerint a magyar külpolitikának az egyetemes magyarság érdekei szolgálatában kell állni. Mivel gyakran képviselte azt az elvet, hogy a külügyi kapcsolatépítésben a gazdasági diplomáciára és a feltáratlan területekre kell nagyobb hangsúlyt helyezni, maga is több ilyen utat tett Közép-Ázsiában, az Orosz Föderáció finn-ugor és török népeinél, a Közel- és Közép-Keleten. A keleti kapcsolatok alakításában török nyelvtudása és orientalisztikai ismeretei segítettek. Az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-török baráti csoportjának folyamatosan elnöke.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon Székesfehérváron (Fejér megye 1. sz. vk.) indult egyéni jelöltként, de a szavazatok alig tíz százalékával negyedik lett. A törvényhozásba ismét megyei listáról jutott be. Az Országgyűlésben 1994–1996-ig az európai integrációs ügyek bizottságában dolgozott, 1996-tól az önkormányzati és rendészeti, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi állandó bizottságban fejtett ki tevékenységet. 1997-ben a kábítószer-fogyasztás ellenes eseti bizottság, s a társadalmi szervezetek támogatását előkészítő bizottság munkájába is bekapcsolódott. Ugyancsak 1997-ben delegálták a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsba.

Az 1998. évi országgyűlési választásokon a Fejér megyei 7. számú (Bicske központú) választókerületben MDF–Fidesz-jelöltként indult. Az első fordulóban a szavazatok 24 százalékát megszerezve a második volt, majd a kisgazda jelölt visszalépésének köszönhetően a második fordulóban igen szoros versenyben – mindössze kilencvenöt szavazattal – nyert a szocialista jelölt előtt. A Parlamentben júniustól a külügyi állandó bizottság, valamint az integrációs ügyek bizottsága tagja, valamint a külügyekért felelős frakcióvezető-helyettes. 1998-tól ismét küldött az Európa Tanács és a Nyugat-európai Parlament Közgyűlésében, utóbbiban 2002-ig delegáció-vezető. Emellett résztvevője volt a közoktatási törvénycsomag 1998–1999-es módosításának, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló (2001. évi LXII. sz.) törvénynek.

2002 áprilisában saját kerületében, Bicskén indult, s Fidesz–MDF közös támogatással mindkét fordulóban – 48 és 58 százalékkal – magabiztosan győzött a szocialista jelölt előtt. 2002. október 20-án elindult Bicske polgármesteri tisztségéért is, nagyon szoros versenyben, mindössze negyvenhárom szavazattal lemaradva lett második. Az új, szociálliberális többségű Parlament megalakulása után az európai integrációs és külügyi bizottságokban kezdett dolgozni, szeptembertől az előbbiben alelnök lett. Korábbi külügyi tapasztalataival nem maradhatott ki az Európai Unióhoz történt csatlakozás előmunkálataiból. 2002-től az uniós alkotmányozást végző Európa Konvent póttagja, a Magyar Demokrata Fórum európai néppárti frakcióban dolgozó megfigyelője, rövid ideig képviselője is; az Európai Parlamentben, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottság tagja. A Lakitelki-csoport tagjaként szeptember 6-án –, jogerős bírósági végzés szerint is jogsértő módon – kizárták a fórum képviselőcsoportjából. Emiatt 2004 decemberében meg kellett válnia külügyi bizottsági és transzatlanti albizottsági helyétől. A kötelező fél évig volt független képviselő, majd 2005. május 15-én felvételét kérte az ellenzéki Fidesz-frakció tagjai közé.

2006 áprilisában, saját választókerületében eddigi legjobb szereplésével kis híján (49,2%) már az első fordulóban megvédte mandátumát, a döntés azonban a második fordulóra maradt (52,4%). Szakpolitikusként a külügyi és határon túli magyarok bizottságába került vissza immár harmadszor. 2006-tól az ET és a NATO-delegáció helyettes tagja. 2007-től a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Tárcaközi Bizottság Társadalmi Tanácsadó Testületének, valamint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának tagja. 2007. májusban a kedvezménytörvény, a magyarigazolványok és az ezekhez kapcsolódó kedvezmények jövőjével kapcsolatban, 2008-ban és 2009-ben a Szülőföld Alap működéséről szóló vitában vezérszónok. A jogalkotás mellett választókerülete fejlesztéséért is dolgozik, működése idején két település is városi rangot kapott kerületében. „Számadólevél” címmel készít éves képviselői beszámolókat.