A 2024-es Tour de Hongrie is áthalad Bicskén

Öt szakasz, 854 kilométer, csaknem 8000 méternyi szintemelkedés, 10 kategorizált emelkedő, két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó vár a 45. Magyar Kerékpáros Körverseny résztvevőire. A ProSeries kategóriás többnapos verseny szakaszait március 5-én, élő televíziós közvetítés mellett mutatták be a Budapest Music Centerben.

A helyszínen a gála műsorvezetője és az M4 Sport csatornaigazgatója, Székely Dávid köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára; Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára; illetve Balázs Amand Tibor, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség projektvezetője mondott beszédet. A részletes útvonalat Székely Dávid, illetve a szervezők részéről Eisenkrammer Károly, a Vuelta Kft. ügyvezetője ismertették.

Az esemény kapcsán Schmidt Ádám elmondta:

A magyar kerékpársport jelenleg az egyik legszebb időszakát éli. Ez pedig nem csak a versenyzők szempontjából lényeges, hiszen a sportirányításban az egyik legfontosabb célunk, hogy az élsport mellett a közösségi sportban is ott legyünk a legjobbak között. Ezért is hirdettük meg a tavalyi évben Sportoló Nemzet Programunkat, amely elérhető sportolási lehetőségekkel és különböző kedvezményekkel segít minden honfitársunknak beépíteni a mozgást a hétköznapokba. Ebben a programban is kiemelten számítunk a hazai kerékpársport szereplőire.”

 

Az útvonal bemutató gála hagyományai szerint Révész Máriusz ismertette az Aktív Magyarország szerepét a Tour de Hongrie-ban. Államtitkár úr beszédében kifejtette,

„Amikor újraindítottuk a Tour de Hongrie-t, nem gondoltuk volna, hogy a régió legerősebb kerékpáros versenyévé válik, ahol világsztárok indulnak.  Szinte hihetetlen, de a Tour de Hongrie egyes szakaszain ugyanazok küzdenek a győzelemért, akik másfél hónappal később a Tour de France-n fognak.”

 

A 2024-es Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Kft. és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jóvoltából.

Az idei esemény kapcsán Balázs Amand Tibor, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség projektvezetője elmondta,

„A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel az ország legnagyobb szabású nemzeti és nemzetközi sporteseményeinek szervezésében vehetünk részt. Azoknak az eseményeknek a szervezésében, amelyekre az egész világ figyel. Ilyen volt tavaly az atlétikai világbajnokság, a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője, vagy az UEFA Európa-liga-döntő. Nagy öröm számunkra, hogy ezt a sort a Tour de Hongrie gazdagíthatja!”

Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője egy emléket osztott meg a jelenlevőkkel:

„A Tour de Hongrie sikeres újraindítását követő években magunk is meglepődtünk, hogy milyen gyorsan haladtunk előre a sportág nemzetközi ranglétráján – köszönhetően a mindig a célra, a minél magasabb színvonalra összepontosító szervező kollégáimnak – és természetesen a Kormány és partnereink, városaink támogatásának. Az első szintlépésünk évében, amikor a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől a 2.2-es helyett megkaptuk az 2.1-es kategóriát, egyre nagyobb álmokat kezdtünk dédelgetni. Emlékszem arra, amikor 2017-ben egy szakmai megbeszélés után versenyigazgatónkkal Szilasi Lacival sétáltunk a Várkert Bazár előtt. Azon viccelődtünk, hogy egyszer itt fog sprintelni a Magyar Körversenyen a világbajnok Mark Cavendish. Bár akkor magunk is mosolyogtunk ezen a nem túl életszerű ötleten, most ott tartunk, hogy a 34-szeres Tour de France szakaszgyőztes valóban itt fog gurulni a Duna-parton, a háromszoros világbajnok Peter Sagan mellett.” 

A gálán a 2024-es verseny legnagyobb sztárjai is bemutatkoztak: hivatalossá vált a holland sprintersztár Dylan Groenewegen visszatérésére, Mark Cavendish és Peter Sagan pedig videóüzenetben köszöntötték az esemény résztvevőit és a Körverseny szurkolóit. 

A hazai kerékpárosok közül az ATT Investments és a magyar válogatott versenyzője, Dina Márton jelentkezett be virtuálisan. Üzenetében elmondta:

Óriási megtiszteltetés a magyar válogatott mezét viselni, és hazámat képviselni a Tour de Hongrie-n! Ez egy új élmény számomra, hiszen válogatott tagjaként még sosem indultam ezen a versenyen, és nagyon örülök, hogy idén erre is van lehetőség!”

A helyszínen az Epronex – Hungary Cycling Team kerékpárosa, Istlstekker Zsolt, illetve a Karcag Cycling versenyzője, a kétszeres magyar bajnok Filutás Viktor lépett színpadra.

A 2024-es Tour de Hongrie mezőnyét 20 csapat 120 versenyzője alkotja majd – nyolc WorldTeam, nyolc ProTeam, három Continental Team és a magyar nemzeti válogatott állhat rajthoz. A hivatalosan bemutatott csapatok listája itt érhető el.

Érdekességek az idei útvonalról

  • Az ötnapos verseny két-két etapja a sprintereknek és a hegyimenőknek kedvez – a negyedik szakaszon mindkét fél labdába rúghat.
  • A főváros mellett kilenc vármegyét érint a verseny: Jász-Nagykun-Szolnokot, Hajdú-Bihart, Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest, Pestet, Fejért, Somogyot, Tolnát és Baranyát.
  • A karaván útja 81 településen visz keresztül – közülük 9 rajt- vagy célvárosként, 12 pedig gyorsasági részhajrá házigazdájaként kaphat kiemelt figyelmet.
  • Ahogy az utóbbi években már megszokottá vált, idén is 15 gyorsasági hajrára kerülhet sor, ahol a versenyzők pontokat és bónuszmásodperceket gyűjthetnek. Minden etapon három ilyen részhajrá található.
  • A hegyi pontverseny győztesének járó piros trikóra ácsingózóknak tíz kategorizált emelkedő áll majd rendelkezésükre a pontszerzésre. A Kékestető első kategóriás kaptatója mellett négy második és öt harmadik kategóriás hegymenettel kell megbirkózniuk a kerékpárosoknak.
  • A 854 kilométeres versenytáv alatt 7871 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek – ez a világ huszadik legmagasabb hegycsúcsának felel meg. A Tour de Hongrie 2015-ös visszatérése óta egy kiadás sem tartalmazott még ennyi szintemelkedést.

A részletes útvonalról itt található további információ.